Hogyan-válassz-babakocsit

Hogyan válassz babakocsit!

Kezdő babavárókként nem igazán tudtuk milyen babakocsit kellene venni. Nálam, nőként, az egyik fő szempont volt, hogy szép színe legyen és tetszen. Persze a picur kényelme és egészsége után.  Megnéztünk néhány modellt a neten, egy két videót is néztünk róluk, kevéske kis fórum böngészést is végeztem. De alapvetően a pici egészsége volt a döntő. A kiválasztott babakocsi 3 az egyben modell. Van hozzá mózeskosár, hordozó-babaülés és sport babakocsi rész. Mindez egy vázhoz.  Használtan, az egyik online használt áru oldalról. Akik eladták nagyon jó fejek voltak, még két hálózsákkal is megajándékoztak bennünket!

Így, több mint egy év használat távlatából, már tudom, így tudatlanul is jól döntöttünk. De aki most áll neki nézelődni, talán hasznosnak találja, az alábbi összeállítást, hogy mire is érdemes odafigyelni, ha kezdő babakocsi vásárló vagy!

 

Mózeskosár – trendi mostanában, hogy nem használják, hanem a hordozót használják a babakocsin is. Ez nem tesz jót a pici gerincének.  Szakemberek azt javasolják, hogy a picit 6 hónapos koráig vízszintesen fektessék, mert az ülő vagy félig ülő pozíció (mint a baba hordozókban) megterheli a gerincét. Persze akkor a kocsiban, hogy lehet abban szállítani a gyereket. Lehet, de ha hosszú útra indultok érdemes időnként pihenőt tartani és a picit is kivenni a babakocsiból.

A jobb hordozókba a szűkítő mellett van gerinc támasz is, ami gyakorlatilag egy ék alakú szivacsbetét, amit később, ha a gyerek már nagyobb ki lehet venni. Így akár 2 órás utat is utazhat a pici benne.

A kerékméret – talán a legfontosabb minőségi paramétere egy babakocsinak – legalább is a számomra. Ha leírásokat vagy videókat nézel egy-egy babakocsiról, a nagyobb kerékméretet akkor ajánlják, ha terepre, erdőbe, kirándulásra is azzal szeretnétek menni.  Ez nálunk is fontos szempont volt a választásnál, de nem kell sok idő, hogy az újdonsült anyuka rájöjjön, hogy a városi terep is nagy kereket igényel. A kisebb kerekekkel a járda minden repedésinél be tudsz akadni, vagy ha nem is akadsz be nem olyan könnyen, gördülékenyen tolható. Ha lépcsőket is rendszeresen meg kell mássz, akkor erre mindenképp figyelj, mert nagyobb kerekekkel könnyebb (de nem könnyű) a lépcsőkön közlekedni.

Babakocsi-választásnál-fontos-a-kerékméret
Babakocsi választásnál fontos a kerékméret

A súly – a termékleírásoknál ezt szinte mindig feltüntetik, ami tényleg nagyon fontos. Bár még egy könnyű babakocsit sem egyszerű emelgetni, ha a pici meg az összes többi cucc benne van. Ezért erre tényleg érdemes odafigyelni. Főleg ha nem családi házban laktok vagy nincs babakocsi tároló a házban. Jó, ha van lift, de bizony van, hogy elromlik és az ötödikre felcipelni a gyereket meg a kocsit is, ne adj isten a bevásárlást is …. izzasztó.

Az ülés és a mózeskosár dönthetősége – Elsőre azt gondoltam, hogy majd a sport kocsit fogom döntögetni, mert a gyerek majd jókat alszik a kocsiban. Hát nálunk ez sem így történt. Mivel már pici baba korától nem hajlandó hanyatt aludni, a mózeskosarat is csak onnantól kezdve tűrte meg, miután kicsit megemeltük. A sport kocsi meg csak ülés módban van. Nálunk nincs babakocsiban alvás, hisz olyan sok látnivaló van. Sajnos.

Több pontos biztonsági öv – Bevallom azt sem tudtam mi az, hogy 3 vagy 5 pontos biztonsági öv, míg a kislányom el nem kezdett ficánkolni az ülésekben. Akkor megtanultam, hogy KELL az ötpontos biztonsági öv! Sőt jó volna, ha létezne 12 pontos is, de nincs. Az 5 pontos biztonsági övnek a lényege, hogy a gyerek kezeit át kell vezetni a felső övrész hurkán, ami a vállánál és a derekánál van hátul rögzítve – ez adja a 4 pontot és az ötödik pedig a lába közti rész, amihez a pántokat csattal rögzíted.

Ha autóval is közlekedtek, fontos az összehajtott méret is. Érdemes előre megmérni az autó csomagtartójának méreteit is. Még a nagyon szépen, jól és látszólag kicsire összecsukható babakocsi is nagy helyet tud elfoglalni. A miénk is ilyen. Összecsukva kitölti az egész csomagtartót, így hétvégi kiruccanásnál vagy a nagyi meglátogatásánál már inkább otthon hagytuk.

A másik nagyon fontosnak tartott paraméter az alsó rakodó rekesz mérete és terhelhetősége.  EZ túl van misztifikálva.  NEM ezt a rakodó helyet fogod használni a bevásárlásokkor! Kezdetben az ember általában csak rövid sétákat tesz, nem bevásárolni megy. Később, pedig ott talál helyet nyáron a napernyő, tavasszal és ősszel az esővédő. Ha már jártok játszótérre a labda, a dömper, a buborékfúvó és a homokozó készlet, télen a kistakaró és a vészhelyzeti peluscsere csomag is nekem mindig ott lapult. Szóval a tejnek-kenyérnek ott már nincs helye.

Praktikus viszont egy nagy textil bevásárló táskát is ott tartani. Olyat, aminek van egy nagy és két kis füle, így a nagy fül segítségével fel tudod akasztani a babakocsira, a kicsik meg praktikusan a kasszánál való bepakolásnál.  Ja, és egy hátizsák is legyen nálad! J

Irányíthatóság.  Mielőtt megvettük a babakocsit néztünk videót egy nagyon trendi, dizájnos, szuper modern babakocsiról is. A hölgy nagyon könnyedén tologatta, irányította a stúdióban. Bele is szerettem, de a tároló rekesz miatt nem azt választottuk. De jól is döntöttünk! Igen, van olyan, hogy egy kézzel, sőt egy újjal tolni és irányítani a babakocsit. Nagy szerencsémre a miénk ilyen.  Imádom. Amikor a gyerek övült, hogy utálja a babakocsit, vagy bármi más okból ki kell vegyed és kézben vigyed, és a kocsit is tolni kellene. …. Hát, másokon tudtam mosolyogni, de végig csinálni, nem annyira vicces.

Nyáron, legtöbb babakocsin ott lóg a textil pelenka, hogy szegény picit megvédjék a direkt napsugaraktól.  Ettől azért elegánsabb megoldás a felerősíthető napernyő. Az elegancia mellett az is mellette szól, hogy a textil pelenkával ellentétben nem zárja el a friss levegőt és hűsítő szellőket a gyerektől, és te is könnyebben rá tudsz nézni a gyerekre. Nekünk nem volt ilyen, textil pelenkával és ruhacsipeszekkel oldottam meg (ahogy sokan mások is) a napvédelmet, de praktikus lehetett volna a napernyő, persze az anyagi ráfordítás mértéke nem azonos a kettőnél.

Előbb utóbb mindenki vesz esernyő babakocsit a „rendes” babakocsi mellé. Könnyebb, vékonyabb, esernyőszerűen (vagy inkább alakúra) összecsukható és persze a kerekei is kisebbek.  Jó, mert ha babakocsistul kell cipelni az egyre nagyobb gyereket, mondjuk buszra le vagy fel, akkor nem annyira szakadsz meg. Vékonyabb, így a boltban nem érzed magad úgy, mint egy golyó a flipper játékgépben, hogy mindenen felakadsz.  Esernyőszerűen (szerűen) összecsukható, így általában autóban könnyebb szállítani, mert kisebb helyet foglal el. Érdemes viszont így is odafigyelni, hogy így is befér-e majd az autóba, mert legtöbb modell esetén összehajtva is elég hosszú marad. Persze ha nincs anyagi korlát szuper kicsire összecsukható modelleket is lehet venni, amit egy kézzel egy nagyobb kézitáskából kivéve is ki tudsz nyitni. No, nekünk nem ilyen van.

 

Esernyőbabakocsi-anya-gyermekével-a-parkban
Esernyő babakocsival könnyű a séta

Az esernyő babakocsi a buszon való közlekedésben is hasznos lehet, mert a zsúfolt buszon jobban el lehet férni. Bár itt hátrányként kell megemlíteni a kisebb kerékméretet. De ha a busz fél méterre áll meg a padkától, teljesen milyen mekkora a kerékméret – emelni kell. Fontos, buszról lefele, tolatva kell lejönni!

És utoljára a mocskos anyagiak. Az ár. Ha nincs felső korlát, akkor semmi gond, lehet válogatni. Viszont van más lehetőség is. Mi, mit említettem, jó előre megvettük a babakocsit, de kaptunk volna kölcsön barátoktól, akik csak örültek volna, hogy a kistesó érkezéséig nem kell a garázsban kerülgetni. Nagyon nagy kínálat van használt babakocsikból a neten a használt áruk piacán. Érdemes ott körbenézni.

De a legfontosabb a babakocsi vásárlásnál az csak később a használat során derül ki. Szereti-e a gyerek a babakocsit? Sajna vannak olyan pici baba–babakocsi kombinációk, amik nem kompatibilisek. Fórumokon olvastam és kismamáktól is hallottam, hogy a gyerek az egyikben folyamatosan bömbölt, de miután lecserélték a babakocsit megszűnt a probléma.

Jó tologatást!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

 

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az Adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom!